← Vissza a programokhoz

DANUTA W. – A szolidaritás női arca

DANUTA W. – A szolidaritás női arca

Fesztiválév: 2026.

Műfaj: SZÍNHÁZ

Danuta Wałęsa élete annak bizonyítéka, hogy egy asszony ereje a legviharosabb időkben is képes családot, házasságot és történelmet egyben tartani.

1980 augusztusa fontos pillanata a XX. századi lengyel történelemnek, hiszen ekkor alakult meg a gdański Lenin Hajógyárban a Szolidaritás Független Lengyel Szakszervezet, amely példátlan módon egyesítette a teljes lengyel társadalmat. Első vezetője Lech Wałęsa volt.
Felesége Danuta Wałęsa, egy bátor és erős nő, akinek élete bizonyítékul szolgál arra, hogy mit jelent, ha a történelem beköltözik az előszobánkba, majd a konyhánkban, sőt, a fürdőszobánkban is helyet követel magának.
Danuta Wałesa egy kis lengyel faluból indult, majd egy mindent meghatározó házasságban, nyolcgyermekes anyaként állt helyt a 80-as évek viharok dúlta Lengyelországában. Először egy népvezér, majd jóval később, már a rendszerváltozás után, egy köztársasági elnök feleségeként.
2011-ben adták ki Danuta Wałęsa: Vágyak és titkok című önéletrajzi kötetét, mely Piotr Adamowicz újságíró, egykori Szolidaritás-tag átdolgozásában jelent meg.

Az önéletrajzi regényből Krystyna Janda lengyel színházi- és filmszínész készített színpadi változatot, amelyet ő maga játszik óriási sikerrel a varsói Polonia Színházban.

ALKOTÓK:

Danuta: Ráckevei Anna

Díszlettervező: Árvai György
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Fordító: Pászt Patrícia
Dramaturg: Trojan Tünde
Szövegkönyv: Krystyna Janda
Koreográfus: Blaskó Borbála
Zene: Fehérváry Lilla
A rendező munkatársa: Trojan Tünde

Rendező: Árkosi Árpád

Időpontok és helyszínek

  • DDC KOVÁCSMŰHELY