 Kedves Barátaink!
A 3. Ördögkatlan Fesztivál véget ért.
Biztosan történtek hibák, biztosan vannak, akik szomorúan távoztak – de azt reméljük, sőt, bevalljuk, úgy tapasztaltuk, nagyon sokan nagyon jól érezték magukat.
Az történt, amit reméltünk:
- gyönyörű idő volt, és nem maradt el egyetlen program sem;
- nagyszerű zenék, képek, előadások… születtek;
- és mert mindannyian vágytuk és akartuk: szépek voltunk öt napig, ti is, mi is.
Köszönjük, hogy eljöttetek. Köszönjük az összes velünk dolgozónak, hogy mindezt írhatjuk.
Fotókat bárkitől szívesen fogadunk, hogy azokat felrakhassuk a képgalériánkra.
Sziasztok!
Kiss Móni és Bérczes Laci
BEMESZELJÜK AZ ÖRDÖGÖT
A falvakban sandán figyelő, ördögszarvas táblák és az őket fürkésző, málhás emberek. A fesztivál rajtol, a karszalagosztás rituáléja simogat. Néhány jótékony falat a gyros-standnál kunyeráló ebnek és gondolatdobbantó korty a Nekem 8-ban, majd szaltó a tengerbe: Őszirózsák, Mediawave, Quimby. Ahogy az este éjszakába fordul, jóllakott mosollyal nyugtázom: máris öttel több szám van a telefonomban. Minden hozott nyűg kisimul – azaz bemeszeljük az ördögöt.
A Bárka Színház Hajónapló Műhelyének tagjai Az ördög magyar hangját is papírra vetik, Katlan-blognak szentelik az alvásórákat. Ismertetőjelük a monoklira emlékeztető, karikás szempár. Aki látja őket, azoknak üzenem: egy hátmasszázsra nehezen mondanak nemet.
Hajnali négy csikordul, mikor előlép a dilemma: mi vonz jobban, a kávé, avagy a polifoam? A monitor torzul, a „nosztalgia” szó kedvesen „nosztaligába” fordul az írók keze alatt. Frissítő sétánkon előfordult, hogy nagyharsányi tenyerek tapadtak a fenekünkre. Ilyen víg atrocitásokról és idilli impressziókról számolnak be Edit, Fanni, Judit, Noémi, Julcsi, Mari és Ádám nyugdíjas-lelkületben, latin orvosi szakkifejezésekben, kecskékben, szentjánosbogarak fényében bővelkedő írásai. Néhol spontán blog, máskor kritika, esetenként interjúk. A kérlelhetetlen főszerkesztő hangján szólva: faljátok őket szeretettel!
Szemessy Kinga
Barta Edit: Ismerkedés aranymetszésben
(interjú Pettendi Szabó Péterrel)
Barta Edit: Minden stimmel
(ad hoc írás augusztus 4-éről)
Herczog Noémi: Vállamon ördög ül
(Mediawave, Apnoe koncert)
Hodászi Ádám: (hangulattudósítás augusztus 4-éről)
Szabó Julcsi: Kisharsányi nyitány
(A Kisharsányi Nyugdíjasklub népdal és táncbemutatója)
Szemerédi Fanni: Álomlátó
(Fesztiválnyitány, Quimby koncert)
MARADNÉK AZNAPOS
Lajstrom következik. Pöttöm és kevésbé pöttöm élményeim füzére – nehogy rám fogják, hogy csak helyesírás ellenőrzőként katlankodom. Csütörtökön barátkozásra ösztökélt minden. Játékra, lendületre, incselkedésre. Így buzdított az appalache-i kilométerek ízével telt kisharsányi ivókút. A lyukasztógép Garamvári Gábor fotókiállításánál szintén. Vajon ő tudja, hogy képei nemes felvigyázója a sportpszichológiától a tájépítészetig mindenhez konyít? A stoppolás hasonló terep – bár ebben nagyon tehetségtelen vagyok. Nem is beszélve a Siegaléktől hazafelé tartó busz tonhalkonzerv-szerű tömöttségéről. A biztonságiak táborát erősítő Dénesről is kiderült, hogy virradat idején passziója mindenkit bográcsgulyásra invitálni. A sátorcipzárazás pedig a látszatnál nehezebb művelet.
A regisztrációsok hangosbemondója humorára ébredt ("Mostmár tényleg indul a busz Palkonyára.", illetve "Kati néni most megy el a szóróanyagokért."). Borossék pincéjében leapadt a zsíros kenyér készlet – részint két éhenkórász macska hibájából. Buszszínházas potya körútról uzsgyi Braindogs-ra. Pilledtek, talpra, zsibong az Ice Cream Man! A nemes cél érdekében az önkéntes és írnok szekció is kitérhet hatásköréből: végtagjainkat négy égtáj felé dobtuk, a „csendesülős” koncert rekedésig éneklősbe fordult. A messze hagyott topánomért hamar múlt az aggodalom. Derű mos át, örömittasság – aludni nem merek, nehogy elragadja a másnaposság.
Remélem Réka, Panni, Zenkő, Ági, Csilla és Zsolt – akik Tompa Andrea tanítványaiként érkeztek Kolozsvárról – hasonló ízzel ecsetelik majd saját fesztiválélményeiket. Mától velük bővült az esszé-osztag.
Szemessy Kinga
Ady Mária: Válasszanak minket
(KoMa Társulat: Plazma)
Ady Mária: „De, jaj, még most, most meg nem halni. De élni, de élni”
(Ferenczi & Rackajam: Petőfi Blues)
Barta Edit: Hegyre fel, völgybe le, szemránckrémet a szekrénybe
(hangulattudósítás)
Barta Edit: Hármasalá
Barta Edit: Técsői banda
Hodászi Ádám: Képmutogatás nélkül kevesebb a világ
(Boka Gábor színháza)
Hodászi Ádám: Jazzország tetején
(Boka Gábor színháza)
Lőrincz Ágnes: A jókedvet nem kell keresni
(táncház-beszámoló)
Majoros Csilla: Nem ez a vége
(NemEz koncert)
Szabó Julcsi: Szegény ember királysága
(Meseladik)
Szabó Julcsi: A másik fél
(Katlanirodalom)
Szabó Julcsi: Our dreams come true
(Braindogs koncert)
Szabó Julcsi: Helyben vagyunk
(Romungró Fiúk koncert)
Szemerédi Fanni: Utazzunk!!!
Szőke Zsolt: Terjed a tudás/Milyen zenét is hallottunk?
(hangulattudósítások)
HARMADNAPI HOLTPONTUGRÁS
A fele már oda – de jó, de kár. Mérlegelésem kétségtelenül a „megérte” kategória felé húz: három nap alatt kiderült, hogy be tudom kapcsolni magamon a pálinkafunkciót (egy feles lehajtásával azonos, spontán tünetegyüttes), hogy egyedi rím-technikával barkobázok a fesztiválbuszban (hodály – Kodály, kertel – Erkel stb.), hogy kibírok negyven percet fél jobb lábujjon, amennyiben Ian Siegal maga a motiváció. Szintén újdonsült – grízes tésztázás közben beszerzett – tudás, hogy a pipe Erdélyben csibét jelent. Szinte kókadozik a fejem a rengeteg friss ismeret alatt – szervezetem megérdemel egy röpke tai-chit. Aki úgy érzi, holnap reggel 8-kor csatlakozzon stábunkhoz a sportpályán. Öltözék: pizsama. Szint: szigorúan kezdő, álkezdő – zen mesterek kíméljenek, ez az én 15 perc hírnevem!
Elkezdtük gyűjteni a tompultságunk okozta aranyköpéseket – a ranglista élén járok. „Olyan jól érzem magam ezen a fesztiválon, hogy az már giccses”. Körbekucorog minket egy „mindenhol pont téged vártak” érzés, hiszen az Ördögkatlantól idegen a tömegnyomor. Olvasztótégely vagyunk: itt a család, itt a „hajnalig kihúzom a korsó mellett” kópé, itt a három bálteremmel felszerelt sátras látogató, a csikósok, a határozottan 49-es Gézagyerek „apukája”, illetve az egyedül barangoló, 64 éves bácsika is Budapestről. Nincs pajzs, ami megvédene a velük való koccanástól. Már ha lenne efféle ön-óvó szándék.
Lépten-nyomon játék terem – „közhasznú Ki-Látás” játék zokni-szín-felismerő kütyüvel, látássérüléseket imitáló rohamszemüvegekkel, braille-i névtábla fabrikálással. Élvezi kicsi és nagy. Az ilyen komoly mókák sora kikerülhetetlen – áthajítanak a hőség, az álmatlanság, a gyomorkorgás okozta holtpontjaimon. Igen, jótékonyan átvetnek maguk az élmények, avagy a részemről lekésett élmények beszámolóinak korrektúrázása. Fotóalbum az írásgyűjteményünk, tele jóllakott óvodásmosollyal – és persze mohaágyon, vagy fényfestett fal mentén virgonckodó, csupasz lábfejekkel.
Szemessy Kinga
Adorjáni Panna: „szüreteljünk locsi-focsi lángost”
(Rutkai Bori és a Hébe Hóba Banda koncertje)
Ady Mária: Nem gonoszak, csak nyomorultak
(Istentelen ifjúság)
Barta Edit: Transzban
(TranzDanz)
Barta Edit: Felnőttek játéka
(hangulattudósítás bor szemszögből)
Herczog Noémi: Patás ölelés
(Marlon és Marion)
Szabó Julcsi: Ötven mondatban
(HÁY 50)
Szabó Julcsi: Mosolygunk
(Ágoston Zoltán beszélgetése Kovács András Ferenccel Ágoston a Vylyan teraszon)
Szemerédi Fanni: Nekem fütyöl
(Cimborák Bábtársulat: A fülemüle)
Szemerédi Fanni: He’s got the blues
(Ian Siegal koncert)
Szőke Zsolt: Könnyed kis szórakozás
(KeresztHuzat: Szép Ernő Kávéház – instant vélekedés)
AHOL
A nap – ígéret szerint – brokátokkal és mozgásmeditációval indult. Meghitt hat főnyi okítás, közben 150 ránk meredő, lusta szempár. Legközelebb egyhetesre tervezzük a programot. Oltári belegondolni ebbe a „legközelebbe”. Előre naptárba vésni a dátumot, mikor újra „begerézhetünk” (mértéktelen fogyasztás a Gere Pincészet műremekeiből) a Szoborpark lankáin, várva, hogy (az őt megidéző barátok) koccinthassunk Cseh Tamással.
Bevallom, gyomorgócosan íródnak e sorok, ugyanis a nap folyamán bezsebelt témáim gyűjtőfecnije lábra kelt, sőt, rovátkoló társaim is némi elmaradásban vannak. Ugyanakkor tudom, hogy ez egyfajta „nem haragszom” vidék. Ahol Kati néniék szeretik hallani a saját mikrofon-torz hangjukat, ahol zakómentes fogathajtás folyik, ahol – az ördögtúrázó, megviselt Ady Mari szerint – mindenre Mari a válasz, ahol ádáz harcot vívok a legyekkel a – Palkonyára száműzött kolléga számára – félretett főzelék felett. Ahol azzal bókolnak, hogy Trafó- vagy Tűzraktér-arc vagyok. Ahol eszembe jut, milyen jó lenne egy fotókiállítást néző emberekről készült sorozat alapján fotókiállítást rendezni. Ahol „nem tudni hogyan fognak bejutni a Nem tudni fogjákra”-szerű gyatra szóviccek születnek. Ahol rájövök, a kalap-kultusz részese akarok lenni. Ahol egytől-egyig matróz-csíkos pólóba bújt, Bérczes-fan családok barangolnak. Ahol a fotósok „giga-csiga tours” nyakába ülve elintegethetsz Bólyig. Ahol nem szúrnak le az elburjánzó, „ahol” kezdetű mondatokért. Ahol a hirtelen befejezésért se.
Szemessy Kinga
Adorjáni Panna: Háy meg az Isten
(Szent és Profán)
Ady Mária: Ördögi déja-vu
(Ördögtúra-memoir)
Szabó Julcsi: Két félkoncert
(Téka koncert, Ghymes koncert)
Szemerédi Fanni: Helyi Erők
(Beszélgetés Kati és Ági nénivel, Brigivel, illetve Feri bácsival)
Szőke Zsolt: Busz-színházi előadás
Hodászi Ádám: Palkonyáról
MELLÉKHATÁSOK
Már-már felelőtlenség, hogy a szervezőség a Katlant követő elvonási tünetekre nem hívja fel a figyelmünket. Spontán mononukleózisom (becenevén Pfeiffer-féle mirigyláz) okán megcsúsztam az utolsó napi írásokkal – hamu a fejemre.
Az utolsó napi írás kötelessége a búcsúzás lenne? Kimondatlanul is végeszag lengte be a vasárnapot, hagy’ ne tragedizáljam túl. Miközben sorban álltam a reggeli tejeskávémért, a boltos hölgyek lemondón ingatták a fejüket egy csokira vágyó kisfiúnak: nincs már nekünk semmink… Hamar foghíjasodott a kemping is – a hajnali szökevényekről csak a hátrahagyott, sátorsúlytól lelapult, megsárgult fű ad tudósítást. Balgák a hirtelen távozók, hiszen utolsó nap Nagyharsányt még az (úttest szélén segítségért óbégató, vak) angyalok is meglátogatták – a fotóból kiindulva Palkonyát pedig az ördögök. Dér Zsolt átváltozóvirtuóz.
A rétes zamata zárásig kitartott, így váratlanul betoppanó szüleimnek se beszéltem lyukat a hasába. Benéztek egy laza Danse Macabre-ra, egy tál (ropogós, rottyanós, robbanós – nem emlékszem) pecsenyére. Hamis a látogatás öröme – betolakodónak látok mindenkit, aki nem a nulladik perctől tapossa a baranyai fesztiválgyepet. Másik szemszög: 280 kilométernyi utazás 3 óráért – ez valamit csak-csak igazol. Mindenestre az utolsó esti hullócsillag-futamnál én erre használtam el egy kívánságot.
Szemessy Kinga
|
